Sunday, September 20, 2015

Ünnepélyes Nyilatkozat

Miután szeptember 15-én az Orbán-rezsim bevezette immár pont századik alkalommal 2010. óta a diktatúrát, kénytelenek vagyunk ismét ünnepélyes tiltakozó nyilatkozatot kiadni.

Annál is inkább mert a rezsim egyre véresebb és kegyetlenebb.

A tegnapi napon az orbánista bérrendőrök békésen allahakbározva és randalírozva téglákat dobáló terhes anyákra és kisgyerekekre  támadtak! A kegyetlen hatósági erőszaknak súlyos következményei lettek: egy kisgyerek sírni kezdett, egy közelben elhaladó sündisznó pedig ijedtében húsz méterrel távolabb ment szokásos útvonalától. Látható: Orbán immár nemcsak az embereket, hanem az állatokat is veszélyezteti!

Követeljük, hogy Orbán viselkedjen európai módon, szerelje lesz az összes fegyverest, vonjon vissza minden jogszabályt, majd oszlassa fel az országot, aztán pedig azonnal mondjon le.

Ha ez nem történikmeg 72 órán belül, 800-fős tömegtüntetést szervezünk a jövő hét közepén!

Éljen a Köztársaság!

Liberóné Balliba Emese, szóvívő, Ballib Agytröszt

U. i.: Ezt a nyilatkozatot elküldtük a horvát és a szlovén ballib agytrösztnek, hogy lefordítva, picit változtatva fel tudják ők is használni, mivel e két diktatúra is rohamtempóban fasizálódik.

No comments:

Post a Comment