Thursday, September 10, 2015

Hírek Rómából

A Vatikánban Szent Péter szent székét ideiglenes megszállás alatt tartó argentín parafenomén, név szerint Francisco Conchita Buziglio Borgia Wurst ismét hallatta alatomos szavát.

Miután a homoszexualitás úgynevezett „elfogadása” ideiglenesen kútba esett pár krisztushű katolikus főpap ellenállásán, a Vatikánban celebkedő argentín ateista megmondóember most új utat választott: elhatározta, hogy muszlim kontinenssé változtatja Európát.

Létrejötte óta az iszlám több esetben is megkísérelte Európa leigázását.

A muszlimok a VIII. határozták el egész Európa meghódítását. Keletről és nyugatról.

A keleti irány a Római Birodalom (Bizánc) megsemmisítését tűzte ki célul, míg a nyugati irány az Ibériai-félszigeten keresztül következett volna be.

Először a nyugati irány indult, 711-ben. Kevesebb mint 10 év alatt a muszlimok sikeres meg is hódították az Ibériai-félszigetet (csak a félsziget legészakibb része maradt keresztény, nagyjából a mai Galícia és Baszkföld, valamint a köztük fekvő terület). A hódoltság majdnem 8 évszázadig tartott! A sikeres hódítás után a muszlim seregek tovább akartak indulni a mai Franciaország felé. Ezt állította meg 732-ben Charles Martel a nevezetes Poitiers-i csatában.

717-ben indult a keleti hadművelet. A muszlim seregek ostrom alá vették Konstantinápolyt. Ekkor III. Leó római császár szövetséget ajánlott az akkor egyébként még nem keresztény Bulgária uralkodójának, Tervel kánnak (aki viszont keresztény volt) a muszlim támadás ellen. A szövetség sikeresnek bizonyult. A több miatt egy évig tartó háborúban a muszlim csapatok súlyos vereséget szenvedtek. Olyan súlyosat, hogy a muszlimok a következő fél évezredben nem próbálkoztak újra támadással.

Eközben a muszlimok viszont sikeresen meghódították egész Észak-Afrikát és Nyugat-Ázsia nagy részét, mely területek addig keresztények voltak, sőt a kereszténység fontos központjai voltak (pl. Alexandria és Antiókia).

A harmadik próbálkozás sajnos már sikeres volt: ez az oszmánok hódítása. Ez lassan meghódította Nyugat-Ázsia megmaradt keresztény területeit, majd Európábanl folytatódott. A XIV. sz. közepén kezdődött Európa muszlim meghódítása, a terjeszkedés egészen a XVI. sz. végéig tartott. A muszlim uralom csak a XX. sz. elején lett visszaszorítva Kelet-Trákiára (a mai Törökország európai területére). Sajnos ez a hódítás nem múlt el nyom nélkül: ma is több millió muszlim él a Balkán-félszigeten.

Látható: eddig sok minden előfordult. Egy dolog azonban még nem esett meg eddig: hogy egy római pápa álljon az iszlám hódítók élére.

Mindenesetre le a kalappal Erdő Péter érsek előtt, hogy volt mersze szembeszállni ateista főnökével.

No comments:

Post a Comment