Thursday, December 24, 2015

Egy nap alatt leváltották

A harmadik legnagyobb bolgár párt vezetésében egy nap alatt dramatikus változás ment végbe.

A szóban forgó párt a bulgáriai török és muszlim kisebbségi párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért. (A párt hivatalosan nem kisebbségi párt, mivel a bolgár alkotmány tiltja a kisebbségi pártokat, de a valóságban mégis az. A párt egyébként liberális, de ennek sincs jelentősége: csak azért az, mert valahol lennie kell az Európai Parlamentben, s a liberális irányzat volt éppen szabad.)

A párt alapítója és egészen 2013-ig gyakorlatilag egyszemélyi és teljhatalmú vezetője Ahmed Dogan (török nevén: Ahmed Doğan), bolgár filozófus volt. 2013-ban visszalépett a párt vezetésétől, s átadta a kormányt korábbi közeli munkatársának Ljutvi Mesztannak (török nevén: Lütfi Mestan).

Ezen a héten Dogan egy interjúban kritizálta Mesztan nyilatkozatát, melyben az orosz-török válság kapcsán Mesztan határozottan kiállt Törökország mellett, határozattabban, mint az USA és a NATO! Dogan kijelentette: ez a fajta politika ellentétes Bulgária és benne a a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért szavazóinak (azaz a bulgáriai törökök és muszlimok) érdekeivel.

Tegnap ezért összeült a párt vezetése, s az eredmény: Mesztant elmozdították minden pozíciójából, sőt kizárták a parlamenti frakcióból és a pártból is!

A Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért és Dogna a bolgár politikában a kezdetektől fogva a fő mumusok. A legutáltabb párt és a legutáltabb politikus minden szinten. Ennek oka természetesen történelmi. Sok ember bolgár emiatt képtelen meglátni, hogy az ideális helyzet (ne legyenek törökök és muszlimok Bulgáriában) megvalósíthatatlan, erre lehetőség Bulgária felszabadulásakor volt, de az akkori bolgár vezetés ezt elmulasztotta (szemben pl. Szerbiával és Görögországgal, ahonnan azok felszabadulása után gyakorlatilag minden török ki lett űzve), s a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni. Viszont Dogan tevékenysége és pártja mindenképpen a legkisebb rossz a jelenlévő opciók közül. Ez a párt volt ugyanis az, mely lehetelenné tette Bulgáriában radikális és akár szeparatista török és muszlim mozgalom kialakulását a rendszerváltás után. Ezt nem elismerni pedig butaság.

S most Ahmed Dogan újra segített: az iszlamista török kormányhoz túlságosan közel kerülő és agresszívan oroszellenessé vált Mesztant pár nap alatt kisöpörte a bolgár politikából.

dogan

Ahmed Dogan a párt 2013-as kongresszusán


 

2 comments:

  1. Bravó. Nagyon jól ítéled meg a helyzetet.

    ReplyDelete
  2. kedves maxwal birca!
    tedd már meg hogy a cikk végére belinkeled a megfelelő forrásokat, hogy aki tud bolgárul, elolvashassa az eredeti cikkeket is amelyeket nyilván felhasználsz ahhoz hogy megszólaljon a bircahang.
    kösz: tripladuplavé

    ReplyDelete