Friday, November 6, 2015

Az MSZP jövője

Az utóbbi hónapokban folyamatosan pozitív hírek érkeznek az MSZP felől.

Úgy néz ki, 20 év kellett, hogy az MSZP kezdjen ráébredni, hogy ha továbbra is kitart a ballib agytröszt mellett, akkor ezzel a saját halálos ítéletét írja alá.

Ha viszont így, új irányban folytatják, még talán azt is meg fogjuk érni, hogy baloldali párt lesz az MSZP-ből, bár ez egyelőre erős képtelenségnek tűnik még...

Mindenképpen tisztább helyzet lesz, ha a liberálisok és a baloldaliak elválnak egymástól örökre.

Persze mindig lesz Mo-on egy 5 %-os réteg, mely fanatikusan népellenes, nagytőkepárti, nyugatmajmoló, s minden probléma megoldását abban látja, hogy árusítsuk ki az országot.

E réteg igényeit kiválóan elégíti ki az álbaloldali Gyurcsány. Gyurcsány sikere e térfélen biztos: mára ő lett a ballibek egyetlen ereje és megkérdőjelezhetetlen vezére. Ezzel biztos a parlamenti küszöbátlépése 2018-ban, de szerencsés esetben akár 10 %-os kispárt is lehet még belőle, ha sikerül addig beolvasztani a 0,5 %-os fantompártokat: Együtt (Külön), PM (Post Mortem), stb.

Viszont Gyurcsány koalícióképtelen. Mindegyik párt tudja: öngyilkosság Gyurcsánnyal szövetségre lépni.

De az alapvetően baloldali érzelmű magyar nép ebből nem kér semmiképpen. Az MSZP helyesen érzett most erre rá: lassan, de biztosan kezdi felmondani a liberális dogmákat, s balra nyit.

Azt, hogy ez meggyőződésbeli vagy csak taktikai változás - nem tudom megmondani. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy egy eszes szoci megértette: Orbánt nem lehet legyőzni liberális programmal, mert a magyar nép egyetlen dolgot utál nagyon: a gyarmatosító, elszegényítő, magyarellenes, perverziópropagandista liberalizmust.

De bárhogy is van, a jelenség pozitív. Le a kalappal az MSZP előtt, hogy ezt meg merte lépni. Vajon fel vannak készülve az emiatti gyűlöletkampányra?

No comments:

Post a Comment