Thursday, October 8, 2015

Ateista téveszmék IV. - ellentmondások

Nem fogadható el a Biblia a benne lévő ellentmondások miatt, valamint azért, mert jóval Jézus után íródott. Ez a következő tévhit.

Ezen kívül a kereszténység egyes elvei nincsenek meg a Bibliában. A Jézusban való hit rendben van, de az Egyházban való nem, mert az Egyház elferdítette a tanítást. Sőt, Jézus nem is alapított semmilyen egyházat.

Lássuk e téveszmék cáfolatát!

A Biblia egy hitbuzgalmi iromány, ez az EGYETLEN célja. Minden más csak "dísz" benne. Ettől még lehetnek benne érdekes lírai részek, történetek, példabeszédek, de mindez csupán a hitbuzgalmiság eszköze. A Biblia célja: mozgósítani Jézus Krisztus nevében, az örömhírt tudatosítani. Igen, vannak ellentmondások a Bibliában, hiszen több szerző írta. Ezért van az, hogy a Biblia önmagában, az apostoli hagyomány nélkül, csupán egy könyv. Sőt, a kereszténység egyes alapelvei be se kerültek a Bibliába!

A protestáns "sola scriptura" elve abszurdum, sőt hozzátehető: nem-bibliai elv, hiszen a Bibliában sehol sem szerepel ez az elv.

2231078

Teljesen hamis az az álláspont is, mely szerint volt valamiféle eredeti, "jó" kereszténység, amelyet valaki később (Pál apostol még az I. században, vagy a IV. században az államvallássá vált kereszténység idejében) meghamisított. A magyar szélsőjobb szerint pl. Pál zsidó érdekek mentén ferdítette el a keresztény tanítást. Mások szerint a IV. században Konstantin császár írta át a kereszténységet, az állami érdekek mentén.

Egy másik verzió szerint volt egy igazi titkos-keresztény irányzat és egy rossz zsidókeresztény irányzat. Ez a történet különösen népszerű az ezotéria iránt érdeklődők körében.

Valójában az Egyház története a kezdeti időkben éppen arról szólt, hogy az apostolok, majd az egyházatyák hogyan védekeztek az eretnekségek ellen, s a korai idők két nagy eretneksége a zsidó-kereszténység és a gnoszticizmus volt.

No comments:

Post a Comment