Sunday, August 9, 2015

Példabeszédek

Élt az I. században, a mai Izrael területén egy nagy tanítómester, Baal Ibo. Egyidős volt mind Jézussal, mind a Brian életéből ismert Briannel, s szinte ugyanott tevékenykedett, ahol ők ketten.

Jézus követőivel ellentétben azonban Baal Ibo hívei mindig kis létszámban maradtak, s csak a XX. század végi Kelet-Európában kezdtek elszaporodni és ismertté válni. Eredetileg mint a gyémántkeménységű örök igazság hívei voltak ismertek, de később a kívülállók baailibóisták néven kezdtek hivatkozni rájuk, mely elnevezés a ballibák kifejezésre egyszerűsödött a XXI. sz. elejére.

A ballibák eszméinek központi elemét Baal Ibo példabeszédei alkotják. Ezért most, minden változtatás nélkül közöljük Baal Ibo öt legfontosabb példabeszédét.

*


Egyszer egy nő panasszal fordult Baal Ibóhoz, mert egy balliba férfi bemászott a női öltözködőbe és megleste a nőket. Ki vagy te, hogy megítéld embertársadat? – mondta ekkor a nőnek Baal Ibo dörgedelmes hangon, - Honnan tudod, ó te ostoba, hogy mi a nemi identitása embertársadnak? Hiszen az is lehet, hogy bár férfinek nézz ki, ő nőnek vallja magát, mert egy LBTGQWRZPOX-ember.

*


Egy tavaszi délelőtt Baal Ibo éppen a jeruzsálemi kerületi bíróság épülete előtt járt, amikor meglátta a bírósági hirdetőoszlopon, hogy egy parázna nő ellen folyik per. Baal Ibo azonnal bement az ülésterembe és szónoklatot tartott. A paráznaság elavult fogalom: minden nő szabadon rendelkezhet testével, azt akár ingyenesen, akár pénzért tetszőleges számú férfi rendelkezésére bocsáthatja – mondta Baal Ibo, a vádlotthoz pedig így szólt: Te pedig menj, s paráználkodj kedvedre!

*


Az is megesett, hogy Baal Ibót kora szociális különbségeiről kérdezték. A szegények azért szegények, mert nincs elég eszük és merszük, hogy sikeres, munkahelyteremtő vállalkozókká váljanak – mondta Baal Ibo, majd hozzátette, - könnyebben jut át a tű fokán egy kenguru, mintsem egy sikertelen, eszement, gyáva bérmunkás a sátramba.

*


Mester, mit tegyünk, ha a tények ellentmondanak tanításodnak? – kérdezte Baal Ibót egyik tanítványa. Mi a fontosabb, a tények vagy mi? – kérdezett vissza a nagy tanító, majd folytatta – A tényeket intenzív gágogással reagáljuk le, s akkor jajj a tényeknek!

*


Egyszer tízóraizás után egy tanítványa arról faggatta Baal Ibót mi tanításának legfontosabb eleme, ha ezt meg lehetne egy mondatban fogalmazni. Baal Ibo felállt, ujját felmutatva ezt mondta: Gyűlöld és rágalmazd azt, aki velem nem ért egyet!

1 comment:

  1. minden nő szabadon rendelkezhet testével, azt akár ingyenesen, akár pénzért tetszőleges számú férfi VAGY NŐ VAGY SZARVASMARHA rendelkezésére bocsáthatja...

    ReplyDelete