Sunday, May 17, 2015

Menekültek

Az új összeurópai demagógia a bevándorkókérdés. Egyben összmagyar demagógia is.

Az egyik oldal hibáztatja a semmirekellő, lusta menekülteket, akik nem hajlandóak dolgozni, s csak hatalmas segélyeket akarnak.

A másik oldal szerint a menekültek valamifél égből leesett szerencsétlenek, s a megoldás az összes menekülni vágyó ember Európába költöztetése.

Pedig a valóság más. A jelenlegi intenzív menekülthullám két fő kibocsátó országa Szíria és Líbia. Vajon miért?

Szíriában az USA agresszív külpolitikája idézte elő a menekültválságot. Az USA létrehozta az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, azzal a céllal, hogy megdöntse a legitím oroszbarát szíriai vezetést. Bár ez végülis nem sikerült, Szíria népe ellenállt sikeresen az idegen agresszió ellen, de az Iszlám Állam erős tényező maradt, s előle menekül el a lakosság egy része jelenleg.

Líbiában a francia-brit-amerikai agresszió megdöntötte az ország legitím vezetését, jelenleg Líbia három önálló államra szakadt, s e három állam folyamatosan harcol egymás ellen. A lakosság nagy része nem szeretne áldozatául esne e harcnak, ezért menekül az országból.

Egyetlen problémát sem lehet megoldani a probléma alapjának megvizsgálása nélkül. Itt is így van ez: az agresszív, újgyarmatosító nyugati politika idézte elő e menekültválságot,

A megoldás: itt az ideje, hogy a nyugat lemondjon végre gyarmatosító ösztöneinek kiéléséről.

A menekülteket pedig fogadja be az USA, Anglia, Franciaország, s ne próbálják másra hárítani az általuk okozott probléma megoldását.

lybi

No comments:

Post a Comment